ESSAYS

Dora Keresztes, the illustrative designer

It would be difficult to introduce Dora Keresztes the designer if we pay no attention to her fine art activity. She often uses her experiences which she got as painter, printmaker, textile designer and even as animated-film maker in her design works; and it is true from the opposite point of view too: the design-knowledge influences her autonomous works as well.

She finished her studies at the Book Design Department of the Hungarian University of Arts And Design in Budapest in 1977. The concept of this department was the simultaneous teaching of typography, illustration and binding-design as a complexity. Well known teacher-designers as Gyorgy Haiman, Janos Kass and Ernő Rubik taught the importance of the „total-design” and the model of the school was the Bauhaus (the world famous institute of designer instruction in Germany in the twenties of the last century).

Also she started her carrier with book designs. She designed and illustrated books mainly for children and contemporary Hungarian literature. As book maker she got eight times the award of the most beautiful book of the year in Hungary. Later on the film posters and theater posters came to the center of her interest and she was an art director and designer of the „Muses” Cultural Magazine in Budapest. Also she was vice president of the Society of Hungarian Illustrators and directed children workshops – among others in the Hungarian National Gallery. Now she works as a free lance designer in her own design studio. Beside her design activity she is an independent fine artist and director of animated films. Her works have been shown in exhibitions, biennials and film festivals both in Hungary and abroad.

During the last two decades of the twenty century the activities of the poster designer, the printmaker, the illustrator, the film director have completed each other. Many motives, stylistic features, technical solutions appeared in all of the media and for her it seemingly did not cause any problem to cross the borders of the different genres. When she was drawing a poster usually she did it with the preciseness of illustrators, when she was illustrating a book, he did it with the narrative mood of filmmakers, if she was animating films, sometimes she used the several layers approach of printmakers and for prints she often chose the emblematic simplifying way of depiction of posters.

Determining the coordinates of the creation of Dora Keresztes is especially helped by the artistic and thematic and technical constants of her works. There is a number of them and since the fundamental ones migrate between the individual fields of activity paralelly attended to by Keresztes, they mutually transform and the generic plasticity and imagination of these fields.

The origin of her linocuts were probably the woodcuts of the middle age, the world of „Bible Pauperum” which became so popular by the designers and fine artists of expressionist movement in the beginning of the 20 century too. Also her works were deeply influenced by the simplicity of East European folk art. She made study in Hungarian and Romanian (Transylvanian) villages observing the decoration of small old churches. She does preach that traditional forms and handmade constructions could exist further and they can be part of the contemporary art and modern design as well. She likes to travel between the past and the present and in her pictures the world keeps her totality as it was in the time of the ancient mythologies and as it is in the tales and fables. We can observe her attraction towards the grotesque and surrealism too. Especially in her colorful animated films we can feel the presence of the dreams, subconscious and imagination. In some of her design works – especially in the case of posters and logos appears the influence of the emblematic power of folk art what is mixed with the more rigorous geometrical approach. She likes using the different forms of symmetry too and she plays very often with the rhythm of positive and negative forms.

The world of Dora Keresztes is rather unusual in the digital field of the contemporary design life, but she says that the fundament of the future is in the past. She knows the responsibility of the designer for the local cultures, and she does work to keep them, she works for a healthy coexistence. (István Orosz)

Buda Ferenc: Keresztes Dóráról

     Messziről kell kezdenem.

   Első – így is mondhatnám: eszmei – találkozásom Keresztes Dórával nagyjából az elmúlt évszázad utolsó negyedéhez köthető. Nem sokkal előtte jelent meg rokon népek költészetéből szemelgető műfordításkötetem. Jeles grafikus barátom készítette a borítót s a belső rajzokat. Ezek híven leképezték ugyan az ő belső látomásait, ám a könyvben olvasható művekhez – mi tagadás – nem volt semmi közük. Furcsállottam a dolgot, de kifogásaimat visszanyeltem: fölöttébb érzékeny ember volt, sajnáltam megbántani.

    Telt-múlt az idő, már-már napirendre tértem az egész fölött, mígnem egy napon levelet kapok   Keresztes Dórától: írja, hogy ő is rajzolt valamit a Varázsének olvastán. Nézem a mellékelt lapokon mozgolódó eleven figurákat s máris ott találom magamat abban a világban, amit én a szavakkal, anyanyelvem szavaival iparkodtam megközelíteni.

    Az idő a maga szokása szerint jócskán telt-múlt azóta is. Bennünk, fölöttünk s körülöttünk egyaránt.

    Dóra napról-napra gyarapodó életműve láttán sokszor eltűnődtem már: vajon miben rejlik a titka? A végső megfejtés kulcsa ki-kicsúszik a kezemből – hisz valami rejtély kell hogy maradjon a dolgok legmélyén – , ám a lényeg egy-két részletét talán sikerül megközelítenem. (A tehetségről itt most ne essék szó: annak meglétét – persze: a maga összetett mivoltában – vegyük magától értetődőnek.)

    Megközelítésem egyik iránya szemléletbeli: Keresztes Dóra (szerintem) úgy tereli-öleli együvé a látott és átélt világ dolgait-teremtményeit, hogy lehetőleg ne váljék hiányossá a sor. (Vagy: a kör.) Mosoly és fintor, karom és pehely, édes bogyók s fogvásító fanyarkák társulnak szerves egységgé lapjain, feltételezvén sőt kiegészítvén egymást, akárcsak az általa oly mesterien alkalmazott komplementer színek. (Itt említem meg azt is, hogy e fejre állt és ugyanakkor talpra zökkentett világban izgő-mozgó alakjai révén – legalább egy résnyire – rápillanthatunk az ő animációs alkotó tevékenységére is.)

    Másik fogódzóm az illusztrációk felől kínálkozik. Ez, mint tudjuk, az alkalmazott grafika  körébe tartozik. Csakhogy az illusztrátorok egy része, mint tudjuk, roppant nehezen hajlik rá, hogy figyelembe vegye az alkalmaz(kod)ás alapkövetelményeit, más részük viszont már-már a szolgai önfeladásig hajlandó erre. Nos, Keresztes Dóra azok közé tartozik, akik a maguk arcát a hűséges közelítés folyamatában is meg tudták s meg tudják őrizni. Ennek persze elengedhetetlen feltétele az, hogy legyen az embernek saját arca, másfelől viszont hajoljon lélekközelbe ahhoz, akit – vagy amit – szemügyre vesz. (E közelre hajolás egyetlen szóval is kifejezhető, de mostanában túl sokszor hangoztatják – nem mondom ki.)

    Aki ismeri őket, mind tudja, hogy Keresztes Dóra meg Orosz István egymás házastársai, s már nem épp tegnap óta. Két művészember ilyetén kapcsolatára olykor rámondják: két dudás nem fér egy csárdában. Ha a szemem s a fülem nem csal, ők azért jól megférnek. Talán azért, mert egyikük vonós, a másik meg pengetős? Nem tudom. Ám az összhangzatot jó kihallani ebből a zenéből. Szerencsés tehát a konstelláció.

    Nem tudok s nem is akarok elfogulatlan lenni Keresztes Dóra iránt, már csak amiatt sem, mert legszebb könyveim egyike, a Doromboló az ő keze és szíve munkáját dicséri. Boldog lennék, ha nem ez maradna az egyetlen közös dolgunk.

    Az említett levél óta – innen visszatekintve – tengernyi idő telt el. Jómagam azóta megvénültem.

    Ő már akkor is fiatal volt.

    Így maradjon.

Jóry Judit: A kereszt és a létra

Keresztes Dóra, mint ahogy a neve is jelzi keresztet visel, - vagy én érzem -. A nőiesség keresztjét, a jóság keresztjét, és a tehetség keresztjét. Ezek gyönyörű stigmák, de súlyok, terhek is. Aki speciálisan tud valamie, annak szinte kötelessége azt művelni, mert nincs más aki ezt helyette megcsinálja.

Keresztes Dóra is ezt teszi. Elszántan művel egy olyan munkát ami most nem divat. Sokan talán nem is értik, a részleteiben kimunkált, részleteiben elemző illusztrációkat.

Rajzain, képein, hihetetlen színeket használ.

Bár köztudottan a magyar folklór, a magyar népművészet rendkívűl színes, de ezt ma már kevesen tudják. Senki sem foglalkozik a cifraszűrök színeivel, a török hatások elevenségével, a szláv beütésű méregzöld mellényekkel, lila szoknyákkal. Ezek mind-mind eleven lüktető színűek. S a vonalak, az ívek, meglepő kacskaringóikkal, íveléseikkel, ritmusaival izgalmas mozgású képmezőket láttatnak.

Népi ihletésű költészet az övé, rajzköltészet. Mezei lányok, vályogpaloták, útszéli keresztek, hihetetlen állatok. Érdekes asszonyábrázolások. Kép a képben, kör a testben, az áldott asszony. A mater gravida. A Keresztény múzeum is magáénak tudhat egy hasonló ábrázolást. Tehát itt is egy parafrázis érhető tetten.

Dóra rajzainak szövevényességén is uralkodik a pontossága, kimunkált aprólékossága, fegyelemmel  párosuló ihletettsége, zsúfoltságában is rendet teremtő művészete.

Végül szinte eposzivá válnak az egyszerű, rövid történetek.

A színek az emlékezetben felerősödnek. Erős színek, néha pszihedelikus színek. Nézem, nézem a rajzokat, s később rózsaszínű lovacskára, vörös vízre, lila felhőkre emlékszem. Olyan színekre, amelyek vannak a képeken, de máshogy. Nem csodálom, hogy Dóra egyszer mesélte, hogy keleten, Ázsiában japánban fogékonyabbak a műveire, s főleg a szineire.

Tarka a kecske, tarka a nadrág. Meseszerű, csodaszerű a kártyákhoz is hasonlítható rajzsor, szép a kifutóra tervezett vörös és fekete figurakavalkád. Bájosak és ihletettek a karácsonyi mesékhez készített illusztrációk.

Minden mozdulat, minden hajlítás akrobatikus, játékos, cirkuszi ihletésű. Mozog a ház, dől a lángoló kémény, repül a kakas és a kecske. Létrán sétálnak az állatok. Elvarázsolt világba kerülünk. Dóra elvarázsolt ceruzájával fejre állnak a figurák, repülnek, perdülnek, szaltóznak, kézen állnak, futnak, felugranak. Vagyis elrugaszkodnak a földtől. De hát a mese, a népköltészet, az irodalom, a vers, hasonlóan a képzőművészethez elrugaszkodik a valóságtól s a fikció, a legenda, az álom terrénumában landol.

Egy kaleidoszkópszerű világban, egy olyan helyen, ahol a népművészet, a középkori vásári mulatságok, a kanosszajárások és a körmenetek megférnek egymással.

Luis de Gongora a barokk líra nagy homályosa megihletett, s ez a néhány sor Gongorától olyan, mintha Dóra inspirálta volna őket.

Máriácska húgom (Jékely Zoltán fordítása)

Holnap ünnep lészen,

húgom Máriácska,

barátnődhöz nem mész,

én sem iskolába.

Felveszed ingvállad,

jó szoknyát alája,

köntöst, főkötőcskét

öltesz, s kendőt rája.

Engem öltöztetnek

posztó dolmánykába, vadonatúj ingbe,

fínom harisnyába.

Zubbonyom felöltöm

ha jó  idő járja,

nagyanyámtól kaptam

szép pünkösd napjára.

Csengős nyakzsinórom

aggatom reája,

mit nekem a szomszéd

vett vásárfiába.

Megyünk a misére,

a templomozásra,

fazekasné pénze

markunk megtalálja…

veszünk majd belőle

-de senki se lássa-

bagolyborsót, török-

mézet uzsonnára…

………………………

Én mentét csinálok

Papírból kivágva,

megfestem szederrel

szépséges lilára,

főkötőt is vágok

csúcsosra-csicsásra,

két fekete toll lesz

büszke bóbitája,

………………….

narancsot kínálunk

böjti vacsorára

zászlót bogozok majd

hosszú nádpálcámra,

fehér bojtja is lesz

s fonott paszománya,

vert arab bőrnyerget

rakok paripámra,

fejvédőt is ilyent,

madzag a kantárja,

lovam táncoltatva

jövök az utcánkba…

…………………………..

te kibámulsz, rácsos

ablakodban állva,

feleségül veszlek

istenigazába,

selyemingben alszunk

együtt majd az ágyba,

…………………………

Tehát, 1580, 1627, 1918, s most 2009

S a létra Keresztes Dóra kedvelt szimbóluma. Találtam egy 1910 körül írt szöveget. Frederico Garcia Lorca írását a középkori költőről, spanyol Donról.

1627 május 23-a reggelén a don kihajolt az erkélyen s egy fénylő kékes felhőt látott. Keresztet vet. Keresztet vet. Visszafekszik birsalmától és száraz narancsvirágtól illatos ágyába. Kevéssel utóbb gyönyörű, és pontosan körülrajzolt lelke, mintha csak Mantegna egyik arkangyala volna- lábán aranyszandál, hervadhatatlan tuniikája lebeg a szélben- kilép az utcára, hogy megkeresse azt a függőleges létrát, amelyen derűsen elindul főlfelé. Amikor barátai a házba érnek, a Don keze már lassan kihűl. Szép…keze gyűrű nélkül is elégedetten pihen. Már kimunkálta roppant barokk oltárképét.

S Keresztes Dóra is megy megy felfelé a függőleges létrán, s ettől semmi el nem térítheti.

Érdekes, hogy az általam kiválasztott, középkori költő, a barokk líra nagy talánya, s a reneszánsz előfutára,- ezúttal Dóra szellemi társa hozzá hasonlóan a létrát kereste még az utolsó pillanatban is.

P.S. A Gongora könyvecskét Nagy László (az én „szellemi társam”) ajándékozta nekem 1966-ban

Nagy Gáspár: Etűdök csodákra, játékra és szép komolyságra

Akármennyire is dideregtető volt eddig a tavasz, Keresztes Dóra varázsolt világa, teremtett univerzuma itt a szemünk előtt, s épp a zodiákus jegy-fordulón, kelő s nyugvó Napjaival, fogyó és telő Holdjával, csillagos egével, s természetes üdeségével, elevenségével, testet-lelket melengető színeivel most mégis segítségére siet.
Mert az igazi művészet rendszerint a csodák szomszédságában és közelében jelenti be illetékességét a szépre és igazra. És az önfeledt játékra is, mely e több mint két évtizedes, és egyre inkább kiteljesedő művészi pálya tagadhatatlan sajátja. Ez a játék, jól láthatóan, jegyben jár a szép komolysággal olyképpen is, hogy a gondolati immanenciák és megjelenítési formák, gazdag ornamensek találkozási pontjain kényesen tiszta, szervesen építkező. Említhetnénk itt a művészet más területeiről ösztönzőként a legnagyobbak, a legnagyobb árvák, József Attila és Bartók példáját.
A vonalakban és színekben akárha legarchaikusabb népdalaink, balladáink és páratlan népköltésünk világa elevenedne meg. Ahol együtt a fenséges és a rút, a szent és a profán ízléssel és mértékkel megérzékített megannyi emblematikus megfogalmazása. Egy-egy kép kis univerzumában ott a régmúlt idők bölcs, megőrzésre érdemes tapasztalata, és ott a nagyon mai szentencia, sőt a jövőbeli jóslat is.
Mintha mondaná Keresztes Dóra, s mondja is a maga választotta anyanyelvén, biztosan kanyargó vonalaival és lelkünket megpendítő színtömbjeivel: tündérien, boszorkányosan, ördögien, lidérc-lúdvércesen, virágosan, patakosan csobogva, medvésen dörmögve, bumfordian botolva, hódító hetykén és hamisan kacsintva: ilyenek vagytok, ha komolyan veszem a játékot. A játék kötelez, s a fonákságoknak is lehet többféle színe, férce, fénytörése.
Keresztes Dóra világot tud úgy is teremteni, ha élő és holt költők társául szegődik, ha könyveiket illusztrálja, ha megkeresi a verseik vagy verses meséik fölmutatható gyémánttengelyét. Erről tanúskodnak többek között Weöres Sándor, Kormos István, Szilágyi Domokos, Ratkó József, Kiss Anna, Kiss Benedek gyerekeknek szánt művei, melyeket egyenrangú alkotóként segített közelebb az olvasókhoz.
Alkotói periódusaiban a magyar népművészet és a Biblia szellemisége, spiritualitása, kultúr- és formakincse meghatározó hangsúlyokkal mindig jelenvaló és kéznél van. Legrégibb s legszebb református templomaink kazettás mennyezeteiről hívására szinte „leszédülnek” s az Ő lapjain vándorolnak tovább s dúsulnak fel egyéni leleményeivel a gyönyörű motívumok. Így kelnek új helyükön is életre, de őrizvén az eredeti szakralitás értelmét és misztériumát.
Nemrégiben egy szép vallomásában Keresztes Dóra ezeket a többnyire névtelen, de névvel is bíró vándor festő-asztalosokat elődeinek és mestereinek nevezi, kiknek ha akár kisinasként… is folytatójuk kíván lenni.
Pedig már Ő is mester, sőt az volt már a két egymást követő nagy sikerű Parasztdekameron megjelenésekor is, amikor Nagy Olga emlékezetes mezőségi és erdélyi gyűjtéseihez hozzáadta pompás linómetszeteit: a gerincet belülről csiklandó érzéki látványköltészetet. A sorjázó történetekhez úgy tartoztak hozzá ezek a képek, mint madárhoz a szárnyak. Mi meg körberepülhettük mindazt, amit emberi tapasztalat, humor és furfangosság ezen örök dekameroni tárgykörben képes volt megőrizni, és éppen a képi megjelenítés által továbbörökíteni.
Keresztes Dóra tehetségét, eredetiségét már számos értékes díjjal jutalmazták. Bátran jósolhatom, hogy még sok rangos elismerés várományosa. De a maga csöndességében és szerénységével nem ez a legfőbb gondja, hanem sokkal inkább az, hogy a kezéből kikerülő mű megkísértse a tökéletességet. Az általa illusztrált könyvek, rajzok, metszetek, festmények féltve őrzött kincseink, barátaink legyenek. Hogy világának ajtaján belépjünk.
Bizonyos vagyok abban, hogy ez a nagyon szép és jó helyen, jó környezetben nyíló kiállítás sok hívet toboroz majd művészetének. Lépjünk tehát be az ajtón, lépjünk közelebb a mindannyiunkat – gyerekembert és felnőttet – egyként megszólító képekhez.

(Confessio, 1997. 3.) 

Nagy Gáspár: Panta rhei

Először is tárgyszerűen és tényszerűen mondanék néhány eligazító mondatot.

Keresztes Dóra 1977-ben diplomázott Haiman György és Kass János növendékeként az Iparművészeti Főiskolán. Negyedszázada több hazai és külföldi kiállítás résztvevője. Könyv-terveivel és illusztrációival háromszor nyerte el az Év Legszebb Könyve díjat. Mos nem említve más, korábbi – grafikai és filmes – elismeréseit, csak azt a legfrissebbet, melyet két hete, március idusán kapott, ez pedig a rangos Ferenczy Noémi-díj.
Azt hiszem, szavaimnál valóban fontosabb az a látható teremtett, képi univerzum, amely itt, e kiállító térben csak szükségszerűen afféle életmű-töredék lehet, de amely annyira, s reá jellemzően Keresztes Dóra sajátja.
Először is ezt a világot, bármiféle technikával is dolgozik, a tisztaság, a feltétlen pontosságra törekvés jellemzi. Ezt a tisztaságot és pontosságot természetesen mind szellemi, mind pedig formai értelemben gondolom. Aki a csodák és álmok határmezsgyéjén lépked, az ihletett művész, tehát érzelmeit, vágyait sem titkolja, ám választott anyagával, kimunkált toposzaival, gondolatiszellemi eleganciájával, színvilágával zabolázza is. A megtartó, erősen kontúros, tisztán lehatárolt, zárt formák a művészi szervesség esztétikájának érvényre juttatásában, valamint az ösztönös és tudatos gesztusok, eljárásmódok jó egyensúlyában olyan nagy példákat idéznek, akár ösztönzőként is a művészet más területeiről, mint Bartók és József Attila.
A vonalakban és színekben akárha legősibb népdalaink, balladáink és páratlan népköltésünk világa elevenedne meg. Ahol együtt a fenséges és a rút, a szent és a profán ízléssel és mértékkel megérzékített és emblematikusan is megőrzendő sajátos fogalmazása.
Keresztes Dóra tiszta, kimunkált anyanyelven beszél: biztosan kanyargó vonalaival, lelkünk kedélyét megpendítő színtömbjeivel hol tündérien, hol meg – a fekete-fehér linókon – boszorkányosan, sámánhívásra felelően, lidérces talánnyal aztán másutt megint virágosan, patakosan csobogva s Madárasszonnyá váltan, mint akinek léte egy már a madárral, ahogy Nemes Nagy Ágnes egyik ihlető, gyönyörű verse is mondja, idézzük csak a vers nyitó és záró sorait:

Egy madár ül a vállamon,
ki együtt született velem
.............
Ha elröpülne egy napon,
most már eldőlnék nélküle.

Nem mellékesen jegyezzük meg, hogy a Kortárs költészet – Kortárs grafika című Kecskeméten megrendezett országos pályázat egyik fődíjasa volt 1995-ben az itt is látható szitanyomat.
Keresztes Dóra saját világot tud úgyis teremteni, ha élő és holt költők társául szegődik, könyveiket, verseiket, meséiket, történeteiket tovább álmodja, de önmagát velük mindig téveszthetetlenül sajátos stílusával egyenrangúsítja… S hogy kik ők? Többek között Weöres Sándor, Nemes Nagy Ágnes, Kormos István, Szilágyi Domokos, Ratkó József, Kiss Anna főleg gyerekeknek szánt művei.
(Mivel a képek itt vannak, nem mehetek el szó nélkül mellettük, azon tény mellett sem, hogy az új évezred első karácsonyát egy olyan könyvvel köszönthettem, köszönthettük, melyet Dóra tervezett, álmodott meg, s rajzolt tele. Az Amíg fölragyog a jászol című kötet harminc verse bizony Tőle kapta meg röpítő angyalszárnyait. De könyvei közül nehogy kifelejtsem Nagy Olga folklorista több kiadást megért nagy sikerű Parasztdekameronját, ahol a mezőségi, erdélyi ugyancsak emlékezetes (felnőtteknek való) történetekhez egyenrangúan hozzáadódott, pompás linómetszetekben a gerincet belülről csiklandozó látványköltészet: Keresztes Dóra kezemunkája…
Ezek a linómetszetek újabb számozott sorozatain – az amotti dekameronos kedélyességnek vagy frivolságnak búcsút intve – a szenvedély, a vágy, a női lélek megsebzettségének, magányos viaskodásának, elfojtott, sötét tüzű társai láthatók… A magyar népballadák vagy görög sorstragédiák asszonyalakjait idézik: geometrikusabb, emblematikusabb formákban, ahol a nőalak fáklyaként lobogó hajfonata tör ki a zárt kép-keretből, mintegy a művészet ősi varázserejét is megmutatva… Sóhajtsunk fel: bárcsak Lysistraté című emlékezetes színházi plakátja – amely stílusában az előbbiek párja – ebben a háborult világban a női furfang erejével ma is békét teremthetne! Elképzelem, hogy a CNN-en Arisztophanész komédiáját játsszák napestig. Csakhát arra felé ismerik-e Arisztophanészt? És Lysistraté történetét?
De még itt maradva a komorabb lelki-érzelmi tónusoknál, s egy gyönyörű animációs filmet, legújabb filmjét képeire bontva, kilenc linómetszetet szemlélhetünk minden magyarázat nélkül. Ha a megállított képeket a film folyamába visszahelyezzük, akkor a látható mögött mégis van, ami nagyon mélyről hallható is: drága barátunk, aki Győrött ugyancsak ismerős, mert Műhely-tájéki-közeli poéta volt: valahai Parancs János, kinek verse, a De profundis című forog elő ihletadóként Keresztes Dóra film-lemezén. Feketén sodorva elő a mélységből a legárvább, legkeserűbb hangokat, mondván:

… szükségünk van a kínzásra és a kínoztatásra
szükségünk van az ellenálló akaratra a párviadalra
a föl-föltámadó indulatokra a parázsló szenvedély
lassan izzó kéjére gyötrelmére és tébolyára
a némán áradó panaszra és az igaztalan vádra
hitványabbak vagyunk mi mint az érzéketlen kövek
mint a lelketlen állatok tunyán forgolódva a sárban
micsoda gyilkos ösztönök lapulnak acsarognak bennünk
micsoda elvetemült sóvárgás hajszol minket egymás ellen
s ez irgalmatlan pokolból lehet-e még kiutat találni?
a mélységből kiáltok hozzád Uram

Itt most meg kellene állnunk.
Nem éles cezúra következik, de mégis valami más, most e kiállítás centrumában vadonatúj Keresztes Dóra művek, mégpedig valódi festmények sorjáznak. Alkalom és idő segítette vászonra ezt a hét darab nagyobb méretű munkát, melyeket itt láthatunk először. A sorozat címe: Panta rhei. A víz, az örök mozgás és a teremtés bölcsőhelye is, amint írva vagyon. Hullámkarok és (talán) földnyelvek meg a tenger mindenféle dinamikus játéka, élőlénye, egymásba tűnő, átvezető szín-párok távoli asszociációkat felvillantó képzete szemünk előtt. Hét tenger hullámzó sugallatát kell figyelmünkkel zaboláznunk, színeit elrendeznünk. Mintegy megszelídíteni a leghatártalanabb őselemet.
De a tisztaság, pontosság, a „határolt végtelenség” elvének esztétikai hozadéka, ugyanúgy az akrillal és vászonnal való bánás is Keresztes Dóra művészi győzelmét hirdeti.
Mert a teremtés isteni pillanatához alázattal társul: ahogy a fekete és fehér meghatározó kettősét az élet teljességét megáhító azúrkék, tűzvörös és a cinóber sárga megkomponált formáihoz elegyíti. A hullámzás és érzelem egyszer csak a gondolat és szellem kikötőjébe tart. A kép is egy lény, melynek egyszerű és bonyolult lelke van. Viharzik és majd elsimul, és újra kezdi, ahogy a nagy vizek szokása. Teremtmény, ezért ha figyelemmel nézem, vallatom hozzám is beszél. Értelmezhető mondatai, gesztusai vannak. A méretei mindezeket fölerősítik, szinte föl is nagyítják. Elvont és nagyon is konkrét. Üzeneteket, jeleket örökít át. Persze titkai vannak, azt gondolom: azok jó titkok és jövőidejűek. De persze vissza is mutatnak, mert ez az új teremtés a korábbiakból azért szervesen, sőt logikusan következik. Ha körbenéznek itt, megtalálják e képek gyökeit, eredőit, tiszta forrásait. Ezek a képek nem a semmiből teremtődtek, hanem egy izgalmas, egyre jobban kiteljesedő pálya legújabb állomásai.
Kívánok hát jó sétát, nézelődést, meditálást, Keresztes Dóra művei között.
(Műhely, 2003. 6. sz.)