NAGY GÁSPÁR IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI DÍJ



A Nagy Gáspár Alapítvány kezdeményezésére és részvételével Budakeszi Város Önkormányzata, a Hitel folyóirat, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium és Egyházzenei Szakközépiskola és Kollégium, valamint Vasvár Város Önkormányzata 2014-ben díjat alapított azzal a céllal, hogy minden évben, Nagy Gáspár Kossuth-díjas költő születésnapjához, május 4-éhez kötődően elismerje egy olyan alkotó teljesítményét, aki az ő költői és közéleti munkásságának szellemiségéhez kapcsolódóan kiemelkedő irodalmi, művészeti értéket hozott létre
Az idén május 6-án,a díj névadója születésének 68. évfordulóján ünnepség keretében Bérbaltaváron, Nagy Gáspár szülőhelyén Keresztes Dóra képzőművésznek és filmrendezőnek adták át az elismerést. A díjazott munkásságát Szakolczay Lajos irodalomtörténész, kritikus méltatta.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.